Történt ugyanis, hogy a heti bevásárlás alkalmával megpillantottam egy csodálatos, zsírszövetekkel enyhén átszőtt marhalábszár darabot, amely felbátorított egy jó gulyásleves elkészítésére. Talán szakmai ártalom, de lehetőség szerint igyekszem minden kosaramba kerülő élelmiszert alaposan megvizsgálni. Lejárati időn túl megnézem az összetevőket, honnan származik. Egyszerűnek tűnik, de ez a néhány alapművelet sem minden esetben hajtható végre tapasztalat nélkül.


Vegyük például az úgynevezett saját márkás termékeket, amelyek igazán csak az elmúlt években terjedtek el szélesebb körben. Ilyen termékek esetében van, hogy kudarcot vall az ember a gyártó kilétének kiderítése során, de például tejtermékek esetében gyakran az üzem kódja alapján el lehet igazodni. Igazából hamar meg lehet tanulni azt a pár számot, mert szerintem két kezemen egészen biztosan meg lehet számolni a megfelelő kapacitással rendelkező, lehetséges beszállítókat. HU260? Ismerős? Igen ez az Alföldi Tej Kft-t jelöli. Természetesen én sem ismerem a beszállítói szerződések beltartalmi értékre vonatkozó részleteit, de az alapirány meghatározáshoz általában jól használható a gyártó meghatározása. Na de kanyarodjunk vissza az én marhalábszáramhoz!

A húsok esetében sajnos nehezebb dolga van az embernek és én a húsokkal szemben hatványozottan érzékeny vagyok. A hús bizony bizalmi kérdés! Erre sokaknak az a megoldása, hogy „saját” bevált henteshez járnak. Bizonyos értelemben nekem is vannak „bevált” helyeim, de 100%-os sajnos nincs. Egyszer-egyszer becsúszik olyan tétel, ami nem a várakozásoknak megfelelő eredményt produkálja. Legutóbb például egy viszonylag kockázatmentes csirkecomb estében kellett feladnunk a küzdelmet, mert több órás főzés – a végén még egy kuktát is bevetettünk – sem hozott áttörést. Ennél már csak a kolbászok világa szokott komolyabb fejtörést okozni, ahol sajnos azonos beszállító estén is gyakran jelentős különbséget tapasztalok. Marhahús esetében elvileg lehetőségként még ott van technokrata megközelítés: minden esetben követeljük a kérdéses hús származását, azaz az egyed ENAR számát, majd a boltban serényen begépeljük az okostelefonon az azonosítót és bízunk benne, hogy legalább egy kettős hasznosítású fajtát kapunk eredményként. Ha netán Holstein-friz jön ki eredményként, akkor fejben nyugodtan szűkíteni lehet az abból elkészíthető ételek körét és a végeredmény minőségét. Mert tetszik vagy sem, selejt tehénből nem lehet jó steaket készíteni! Sőt gulyást sem…

Na de mit tudunk az én szemet gyönyörködtető marhalábszáramról? Először is, szerencsém volt, és még volt pár bontatlan vákumcsomagolt példány a pultban, így erősen koncentrálva meg is találtam minden szükséges információt. Egyrészt, hogy a marha ír marha, másrészt hogy a húst Lengyelországban csomagolták. Kicsit meglepő, nem? A hazai húsmarha tartásról évek óta azt olvashatjuk, hogy folyamatosan fejlődik, van már nagy Angus törzstenyészet, Charolais tenyészbika vásár. Az Európai Unió-s közvetlen támogatási rendszer egyik újdonsága, hogy a főáramba emelte a termeléshez kötött támogatásokat, amelyben megjelenik a húshasznú anyatehén és a hízott bika támogatás is. Bízom benne, hogy ezen támogatások tovább tudják növelni a minőségi hazai marhahús térnyerését. Aki főzött már jó minőségű marhalábszárat tudja, hogy nem kell azt 3-4 óráig főzni, hogy a végeredmény omlós legye. Amikor már tudtam, hogy megírom ezt a kis történet elterveztem, hogy fényképet is készítek, de úgy alakult, hogy csak írásba tudom adni, hogy tökéletes lett. Az ok egészen prózai, gyakorlatilag a család egy ültő helyében elfogyasztotta! Ha kicsit szépíteni szeretném a történetet, hozzátehetném, hogy biztosan a magyar zöldségek miatt!