Amikor meghallottam a hírt, mint az intézet egykori kutatója, és mint nő, igazi büszkeséget éreztem. A kinevezett főigazgatót maga az intézet „nevelte”, hiszen ő maga is kutatóként kezdte valamikor az AKI-ban. Én magam 14 évig voltam tudományos munkatársa az intézetnek, így magam is ismerem eddigi szakmai tevékenységét, amely komoly szempont egy ilyen pozícióra jelentkezők kiválasztási folyamata során.


A hír hallatán „ébredt fel” bennem újra a kutatói kíváncsiság, és kicsit utánanéztem, vajon az agrárgazdaság tudományos színterén mennyire hasonló a tendencia a gyakorlathoz, amelyben a női gazdaságvezetők száma és aránya jelentősen elmarad a férfiakétól.

Rövid kutatásomat a statisztikával kezdtem. A KSH szerint annak ellenére, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben oklevelet szerzett hallgatók nagyobb része nő, még mindig kisebbségben vannak a női kutatók a kormányzati szektorban és a felsőoktatásban, mely tendencia kevésbé érvényesül az egészségügyben és a társadalomtudományok területén, mint a mérnöki területeken. Ezt figyelembe véve még nagyobb elismerés nőként vezetői pozíciót szerezni. Bár nem tudom, csak gondolom, hogy a vezetői pozíciók megszerzésében folyó versenyben egy nőnek mindig „többel kell az asztalra tennie”, mint egy férfinak. Nem beszélve arról, hogy sok esetben ez valamilyen szinten a családdal töltött idő „rovására” szóló döntés is. Középvezetőként magam is tapasztalom, hogy mennyivel kevesebb időt tölthetek a családom körében, vagy ha mégis itthon vagyok, sokszor előveszem a laptopomat és igyekszem még befejezni azokat a dolgokat, amiket nem sikerült az irodában befejezni.

Na de nézzünk utána kicsit a többi tudományos műhelynek, mi is a helyzet a vezetői színtéren. Végigböngészve az elérhető kutatóhelyeket, azt tapasztaltam, hogy valóban, a női vezetők száma ezeknél az intézeteknél nagyon alulreprezentált. A hazai leginkább ismert Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkár-helyettesi pozíciójában találtam nőt, aki a vezetői kollégium egyetlen nőtagja. Az MTA Agrártudományi központjának élén is férfi áll, de az igazgató pozícióban már találtam egy hölgyet is. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) vezetője szintén a férfiak köréből került ki és a NAIK-hoz tartozó 12 kutatóintézet, vagy önálló osztály közül egyik élén sem találtam női vezetőt, ugyanakkor középvezetői, vagy munkatársi szinten már inkább a nők voltak, vannak többségében. Érdekes, hogy a gazdasági igazgatói posztokon az előzőekben említett intézeteknél többségében női vezetőt találtam.

Egyszóval a KSH 2011-ben végzett felmérését alátámasztották a tapasztaltak. A statisztikai hivatal tíz éves időszakot vizsgáló felmérése szerint ugyanis „erősödtek a nemek közötti különbségek az egyes foglalkozási csoportokban. Összességében a nők körében felülreprezentáltak a különféle szellemi foglalkozásúak, ám a társadalmi struktúra csúcsán található felső vezetői, illetve magasan képzett értelmiségi pozíciókban inkább már a férfiak vannak jelen nagyobb súllyal.”

Mindez az agrárterületen úgy tűnik még inkább igaz. A fentiek is alátámasztják azt a megállapítást, miszerint az agrárgazdaság „elférfiasodott” – ha egyáltalán valamikor is nőies volt – mind a mai napig igaz, és nem csak a gyakorlatban, de az elmélet színterén is. Hogy megváltozik-e valaha, vagy, hogy meg kell-e egyáltalán változnia, azt talán nem kell ebben a bejegyzésben eldönteni. Azzal azonban talán minden olvasó egyetért, hogy mindazon nők, akik ma, vagy a jövőben elfoglalhatnak olyan pozíciót, mint egy kutatóintézet főigazgatójaként helyt állni, méltán lehetnek büszkék az elért eredményükre.

Érdekes lenne tudni, hogy amikor meghirdetésre kerül egy intézetvezetői pozíció, a pályázók körében mekkora számban, vagy arányban képviselik magukat a nők. Talán – és ez csak a saját véleményem – mi nők sem mindig hiszünk magunkban annyira, hogy egy ilyen pozícióra benyújtsuk a jelentkezésünket. Amennyiben ez így van, egy-egy jó példa is mutatja, hogy érdemes próbálkozni, mert van esélyünk.

Ugyanezt tudom mondani mindazoknak a fiatal és kevésbé fiatal hölgyeknek is, akik abban gondolkodnak, hogy egy mezőgazdasági vállalkozás vezetésébe kezdenek, átvéve például a családi gazdaságot és megalapozva ezzel a jövőbeli boldogulásukat. Miért ne lehetne egy nő a családfenntartó? Csak azért, mert a magyar társadalom még nem elég érett rá? Annyi mindenre nem az, hogy miért ne kezdhetné éppen ezzel.

Bátorság hát kedves Hölgyeim, az elméleti színtéren jelen lévők figyeljék a pályázati felhívásokat, a gyakorlatban gondolkodók pedig alapítsanak vállalkozást!