Az első bejegyzésben arról írtam, hogy miért van szüksége az agráriumnak a kutatásra, a második bejegyzésben arról, hogy miért van szükség a kistermelői közvetlen értékesítés kutatására. Mindezt persze vállaltan szubjektíven a saját nézőpontból nézve és elismerve azt, hogy ez nekem így nagyon jó.


 

A mostani írásomban még mélyebbre merülök a kutatói önigazolás végtelen mocsarába. Ahogy az előző bejegyzésben töredelmesen bevallottam, hogy a „kistermelői rendelet” megváltoztatta a kutatási érdeklődésemet, most ismét meg kell gyónnom valamit: a 2014-2020-as vidékfejlesztési program tervezése rávett arra, hogy egy időre felfüggesszem a hivatásom, a kutatást. Mivel az ember a munkáját lecserélheti, a hivatását viszont nem, ezért utólag úgy kell értékelnem ezt a közel egy éves időszakot (2013 és 2014 májusa között), hogy nincs mese, lelkesedéstől és tenni akarástól hajtva beleestem a közigazgatás levesébe (súlyosbító körülményként ráadásul magammal rántottam Szabó Dórit, a legkedvesebb kollégámat és egyben barátomat is). Tudják, mint az egyszeri légy a levesben, én is sokszor éreztem úgy, és velem kapcsolatban is sokan érezték úgy, hogy te jó ég, mit keres(ek) itt?

Azért ennek az egy évnek a mérlege mégis pozitív, hiszen úgy érzem kutatóként helyt álltunk egy nagyon bonyolult közigazgatási folyamatban. Ugyanis bármennyire bürokratikus és jogszabály központú a vidékfejlesztési program tervezése (ez esetben a bonyolultságról nem a magyar, hanem a brüsszeli közigazgatás tehet), alapvetően meghatározó részét adja egy igen alapos és részletes helyzetelemzés. Na ez az a rész, ahol egy rutinos köztisztviselő türelmetlenül toporog, hogy legyünk már túl rajta, egy kutató viszont élvezettel veti bele magát a fejleszteni kívánt terület minél alaposabb megismerésébe. Így a kezdeti súrlódásoktól eltekintve úgy érzem, hogy egyre jobban kiegészítettük és tiszteltük egymást a többi tervezővel. Még akkor is, ha hamar egyértelművé vált, hogy belőlem sosem lesz jó hivatalnok. Ráadásul a sokszor embertelenül szoros határidőket és nagy felelősséget követelő munka során a kulcs tervezőkkel, számunkra is váratlanul összekovácsolódtunk. A magam részéről úgy érzem, hogy mély és fontos barátságokat kötöttem, valamint mérhetetlenül sokat tanultam az agrárium támogatáspolitikájának (KAP – Közös Agrárpolitika) eddig számomra kevésbé ismert területeiről (vidékfejlesztés, erdészet, agrár-környezetvédelem) és szereplőiről (vidékfejlesztők, erdészek, agrár-környezetvédők).

A Vidékfejlesztési Program (VP) tervezésében azért akartam, - igen akartam, szó sem volt udvarias „szeretnék” hozzáállásról – részt venni, mert néhány szintén elkötelezett kollégával kiszúrtuk az uniós jogszabály tervezetben, hogy teljesen új fejlesztési eszközként lehetőség van úgynevezett tematikus alprogramokat létrehozni. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti vidékfejlesztési programon belül meg lehet alkotni külön kis alprogramokat. Az uniós rendelettervezet felsorolt néhány tématerületet, amit javasolt erre a célra és láss csodát ott volt közöttük a Rövid Ellátási Lánc (REL), ami erős átfedésben van a kedvenc kutatási területemmel, a közvetlen értékesítéssel. Lássuk mi az a REL és hogy viszonyul az eddigi kedvenc kutatási témámhoz a közvetlen értékesítéshez.

Íme itt a jogszabályi meghatározás (1305/2013/EU RENDELETE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról): „„rövid ellátási lánc”: az együttműködés, a helyi gazdasági fejlesztés, valamint a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt elkötelezett, korlátozott számú gazdasági szereplő által alkotott ellátási lánc”.

És itt van két ábra, az egyik a tervezési munka folyamán, sok érdekeltet megkérdezve alakult ki, de mégiscsak az én „gyerekem”, a másik a Dóri kolléganőm válasza a fogalomra.


1-2. ábra: Rövid Ellátási Lánc (REL) fogalmi meghatározásai

 

Önök szerint melyik kié? Ha jól tippeltek (A – Anikó, B - Dóri), akkor láthatják, hogy miért szeretek Dórival dolgozni, szükségem van arra, hogy időről-időre fején találja szöget és visszarángasson a földre.
De vissza a kutatói kiugrás történetéhez, a tematikus alprogram szerintünk azért tűnt kihagyhatatlan lehetőségnek, mert 2010 óta (emlékeznek kistermelői rendelet megjelenésének éve) Magyarországon a helyi és termelői termékek iránt fogyasztói és termelői oldalról is egyre növekvő az igény, a sikerrel párhuzamosan azonban megnőttek a gazdasági és az élelmiszerbiztonsági kockázatok is.


1-2. táblázat: A hazai piacok számának és a kistermelői élelmiszer-biztonsági nem megfelelések számának (és az ellenőrzésből vett arányának) növekedése
Forrás: NÉBIH adatok a VP REL tematikus alprogramjának SWOT helyzetelemzéséből

 

A REL-ben jelenleg résztvevő termelők általában a legkisebbek (őstermelők, egyéni, vagy mikro-vállalkozások), ezért a szokásos fejlesztéspolitika eszközök (egyedi támogatások, tájékoztatási tevékenység) nehezen és kis hatékonysággal voltak használhatók. Így viszont lehetőség nyílt egy olyan támogatási rendszer létrehozására, amely a sok kisléptékű fejlesztési igényt koordinálja; elkülönített forrású, ezért a nagy pályázók és fejlesztési célok kiszorító hatását megszünteti; komplex – több fejlesztést egy csomagban kínáló, tehát a kedvezményezettek számára egy, átlátható és kiszámítható kiírással megvalósítható, a közigazgatás számára pedig lehetővé teszi egy egységes minimum felkészültségi szint kialakítását. Persze mint mindenre, így a tematikus alprogramok létrehozására is vannak ellenérvek. Leginkább az, hogy új eszköz, és nehéz volt létrehozni és várhatóan megvalósítani is az lesz. Mert a tematikus alprogramokra a teljes tervezési folyamatot végig kell rá csinálni (ami nagyon kötöttpályás, és hosszadalmas ügy). Ráadásul, ha az unió és a közérdek szellemében alakítja ki a tervező, akkor egy olyan, a közigazgatási oldalon (nem a termelőin!) bonyolult pályázathoz vezet, aminek ugyan minden elemét ismeri a rendszer, de így együtt még sosem alkalmazta. Ijesztő ugye?

Na, szóval a fenti érvekkel próbáltuk meggyőzni az agráriumért és a VP-ért felelős döntéshozókat, hogy igenis szükség van erre a fejlesztéspolitikai eszközre és nagyon részt akarunk venni a megtervezésében. Csodák csodája sikerült, persze voltak tettestársaink a rendszeren belül, akiket korábbi munkánkkal meggyőztünk arról, hogy fontos, amit akarunk és talán alkalmasak is vagyunk a feladatra. Az azért nem volt egyszerű, amíg megkaptam a miniszter úr aláírásával ellátott kinevezést a tematikus alprogramok tervezéséért felelős munkacsoport vezetésére.

Volt pillanat, amikor rezgett a léc, mert például némileg átlépve a hivatali utat egy soron kívüli megbeszélésen győzködtünk szakmai anyagokkal egy államtitkárt. Becsületére váljon, hogy nem zavart el bennünket, sőt kérdezett és nagyon is nyitott volt, tehát ez a kaland is nagyjából sérülésmentesen végződött. Szerencsére a minisztériumi kolléganő - aki bejuttatott minket a megbeszélésre – is csak egy szóbeli fejmosást kapott a főnökétől, amikor megtudta, hogy bár etikailag semmit nem vétettünk, de mégiscsak megkerültünk legalább két hivatali szintet. Faggyas Kati, az akkori minisztériumi kolléganő, - aki azóta már a barátnőm –, szintén elkötelezett híve a kistermelők és a vidék fejlesztésének és jelenleg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában (NAK) felelős ezért a szakmai területért.

Visszatérve a tervezésre, ez esetben is igaz volt a mondás, hogy jól gondold meg, hogy mit kívánsz, hiszen hamar felmértük, döntést kell hoznunk, hogy kutatás vagy tervezés, a kettő, legalábbis a munka derekán nem megy egyszerre. Ez az én esetemben nem volt egy egyszerű döntés, hiszen az egyetem elvégzése óta – azaz több mint 15 éve – egy helyen, az AKI-ban (Agrárgazdasági Kutató Intézetben) dolgoztam, szerettem a munkám és kihívásokban sem volt hiány. Tudom, hogy manapság nem ez az általános és az emberek nagy része vagy tudatos döntésként, vagy kényszerből sokszor váltva munkahelyet építi a karrierjét. Én nem, tehát vettünk egy nagy levegőt Dórival és ugrottunk a félelmetes ismeretlenbe - nekem legalábbis úgy tűnt -, vagyis egy olyan munkahelyre, ahol a tervezés lehetett a fő tevékenységünk. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) vezetése gondolta úgy, hogy megbízik bennünk és felvesz minket kutatókat a Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram tervezésének összefogására. Ahogy egy tervező kolléganőm mondta – Loncsár Kriszta, azóta szintén barátnőm, valahogy ebben a témában könnyű jó barátokat találni – azzal győzték meg a Hivatal vezetését, hogyha jó lesz az alprogram, akkor az a NÉBIH tevékenységi köréhez könnyen köthető dicsőség, ha viszont nem sikerül az alprogram, akkor úgyis a Hivatal dolga lesz az élelmiszerbiztonsági károk elhárítása, így egyszerűbb, ha kezdettől szakmai felügyeletet gyakorolnak a támogatási program felett.

Megmondom őszintén, hogy amikor először felmerült, hogy a NÉBIH-ben végezhetnénk ezt a munkát, elsőre azt mondtam, hogy ki van zárva, hogy állatorvosokat engedjek a kistermelői fejlesztési program közelébe. Ezúton is elnézést kérek a korábbi előítéletemért, mentségemre szolgáljon, hogy a kistermelői mélyinterjúinknak rendszeresen visszatérő pontja volt, az ellenőrző hatóság szolgáltató oldalának finoman szólva is hiányos jelenléte. Nagyon örülök, hogy mégis belevágtunk és ezzel megismerhettem a NÉBIH Tervezési osztályát, vagyis azt a műhelyt, közösséget, vagy minek is nevezzem, ahol most is dolgozom (mert egyszerűen sokkal klasszabbak annál, hogy egyszerűen csak munkahelynek hívjam őket). Az is világossá vált, hogy a stratégiai célok nagyon is rendben vannak a Hivatalban, az új Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia (www.elbs.hu) progresszív és ügyfélközpontú jövőképet tűzött ki célként.


3. ábra: Az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia felépítése
Forrás: www.elbs.hu

 

A megvalósítás természetesen nem zökkenőmentes, és még nagyon sok teendőnk van a Hivatalban ahhoz, hogy a felvázolt jövőképből „jelenkép” legyen. Viszont az elmúlt másfél évben az is bekövetkezett, hogy a testközelből megismert ellenőrzési tapasztalatok tükrében jobban elfogadom a hatósági szigort, valamint sok olyan kollégával is találkozhattam, akik valóban elsősorban segítenek, és ezt szerencsére a felügyelt termelők is meg tudták erősíteni.

Nekiláttunk tehát a munkának és nagyon sok emberrel, szervezettel egyeztettünk, beszélgettünk, vitatkoztunk.


4-5. ábra: Az első VP tervezési műhelymunka (2013. 05.23.) a tematikus alprogramok (REL, Fiatal gazda) munkacsoporttal
Forrás: saját képek

 

Ezek a képek még az AKI-ban készültek, ahol a munkahelyváltás izgalmai közepette már elkezdtük a munkát. Ezt a megbeszélést, még nagyon sok hasonló követte, valamint még több vidéki út, hogy a helyi szervezőket és termelőket is meghallgathassuk, tájékoztassuk. A képen látszik az is, hogy Magyarországnak két tematikus alprogramja lett, a másik a Fiatal gazdákat támogató, ami szintén egy égető agrárproblémát szeretne majd átfogóan kezelni. Egyszer erről is fogok írni, mármint arról, hogy mit gondolok az agrárium utánpótlásáról és annak kulcskérdéseiről, hiába na, a közös munka során megfertőztek, sokat tanultam a munkacsoportunk másik felétől és itt is bebizonyosodott, hogy bizony minden, mindennel összefügg.

A tervezés azonban nem csak egyeztetésekből áll, hanem nagyon sok megabite-nyi adat és anyag feldolgozásából, mire összeáll az unió által elvárt programszerkezet: helyzetelemzés –SWOT – fejlesztési szükséglet – intézkedések. Fontos tudni azt is, hogy szemben a többi fejlesztési programmal (úgynevezett OP, operatív programokkal) a vidékfejlesztési program tervezése sokkal szigorúbb jogszabályi és nem jogszabályi (úgynevezett fiche-ek) ajánlások által meghatározott, mind a konkrét célokat, mind a használható eszközöket tekintve. Az alábbi képeken az előbb említett, tervezőként „kívülről bevágandó” anyagok láthatók, - de azokból is szigorúan csak azok, amik a REL tematikus alprogramra valamilyen formában vonatkoztak - , valamint a program egy elektronikus felületen megadott sablon oldala.


6-7. ábra: VP REL tematikus alprogramjának tervezéshez szükséges rendeletek és útmutatók, valamint a VP sablon egy oldala

 

Miközben mind a hazai politika, mind a pályázók, de még döbbenetes módon a brüsszeli politikusok is (akik kialakították ezt a nehezített pályát!) egyszerűséget és rugalmasságot várnak el a programtól. Kicsit olyan, mint gúzsba kötve táncolni, ezért kérem tekintettel lenni arra, hogy ha az embernek meg van kötve a keze és lába, akkor kevéssé kecsesen tud csak keringőzni. A vidékfejlesztési program ezért nem is lett kecses, akárhogy is próbálkoztunk.

Lassan befejezem a bejegyzést, mert egyrészt már túl hosszú lett, másrészt a helyzet az, hogy a programot szeptemberben beadták Brüsszelbe. A tervezők munkájának első szakasza ezzel véget ért, nagyon nehéz szívvel, de el kellett engednünk. A tárgyalások ugyan még tartanak a bizottsággal és ezek során sok minden megváltozhat, de ma már a program véglegesítése és a végrehajtás megtervezése és kivitelezése a feladat. Ez pedig elsősorban már egy másik szervezet, a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési államtitkárságnak a nehéz, de szép feladata. Megnyugtató és jól eső érzés azonban, hogy ebben a véglegesítési és végrehajtás tervezési munkába is felkértek minket szakértőnek. Bár ma már alapvetően más feladatot látunk el a Hivatalban, a főnökeink támogatásával a legjobb tudásunk szerint továbbra is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a program a gyakorlatban is jól vizsgázzon majd.

A következő bejegyzésekben elárulom, hogy mi történik egy pályalehagyott kutatóval, ha mégis úgy dönt, hogy marad a közigazgatás levesében (ezúttal talán már nem légynek, hanem fűszernek), mert új és izgalmas kihívással bízzák meg. Annyit elárulok, hogy ezzel visszatérek a már beharangozott H2020-hoz, beszámolok a szakvizsga és a kötelező továbbképzés izgalmairól, valamint egy szervezeti felmérés kalandjairól.